Az amerikai elnökök mindig is a nemzetközi politika "reflektorfényében" álltak, így döntéseiket rendszerint sokkal nagyobb figyelem kísérte, mint a Föld többi 200 országának vezetői esetében. Az Ötös listák blog ezúttal az 5 legrosszabb amerikai elnököt kereste. Íme a sorrendünk, a Fabius blog idevágó posztjának felhasználásával:
5. Richard M. Nixon (ciklus: 1969-1974)
Az USA történetének egyetlen lemondatott, pontosabban botrány miatt megbukott elnöke: Richard Milhous Nixon. A jogászból lett katonatiszt (a második világháború alatt a haditengerészet hadnagya), majd Eisenhower alelnöke (1953-1960) tapasztalt és profi politikusként indult az ifjú John F. Kennedy ellen 1960-ban az elnökségért. Akkoriban azonban a lendületes és megnyerő, demokrata színekben induló Kennedy még legyőzte a 4 évvel idősebb, de sokkal nehézkesebb (és feleannyira jóképű) alelnököt. Kettejük közt zajlott egyébként a történelem legelső televíziós elnökjelölti vitája 1960 szeptember 26-án, melyet rossz nyelvek szerint Kennedy csupán külsejével és sármjával nyert meg. Nyolc évvel később aztán eljött Nixon ideje is: az 1968-as zavargások, tüntetések időszakában sikerült magát a rend és stabilitás emberének beállítani, amivel meg is nyerte a 68-as választásokat. Bár kétségtelenül voltak pozitív hatású intézkedései is - mint az űrprogram sikerre vitele (Neil Armstrong Holdra szállása 1969 július 20-án), a GDP növelése, az adók csökkentés, a SALT-1 fegyverzetcsökkentési megállapodás aláírása és látogatása Pekingben (a kínai - amerikai viszony rendezése) - mégis negatív lett megítélése elsősorban a vietnámi háború elmélyítése, a pénzügyi visszaélésekkel és szabálytalanságokkal teli 72-es kampánya és a botrányos lehallgatási ügye miatt. A Watergate-botrány 1972 nyarán került a nyilvánosság elé, miután kiderült, hogy Nixon emberei lehallgató készüléketet helyeztek el a rivális demokrata párt washingtoni irodaházában, a Watergate épületben. A Washington Post újságírói leleplezték az ügyet, de egy titokzatos belső ember (Deep Throat) is segítette őket. (Róla később derült ki, hogy az FBI elnökhelyettese, Mark Felt volt.) Nixon a vizsgálat alatt akadályozta az igazságszolgáltatást, bizonyítékokat tartott vissza és fedezte embereit. 1974 augusztus 9-én lemondásra kényszerült, mint az USA egyetlen megbuktatott elnöke.
4. George W. Bush - ifjabb Bush (ciklus: 2001-2008)
Negyedik helyezett az Irak megszállására parancsot adó George W. Bush, aki szöges ellentétben édesapjával, az 1989 és 1993 közt szintén elnökösködő idősebb Bush -sal, egy mindenben alelnökére (Dick Cheney -re) támaszkodó és befolyásolható politikusként lett az USA első embere. A republikánusok kezdetben egységesen támogatták, ám idővel fogyatkozni kezdtek pártolói. Legnagyobb melléfogása az volt, hogy Irakban egyáltalán nem találtak tömegpusztító fegyvereket, holott korábban a Bush-kabinet biztosra vette azok létezését. (Sőt ezzel indokolta Irak haladéktalan megszállásának szükségességét is.) Később azzal tette magát ellenszenvessé, hogy bizalmi köréhez tartozó vállalkozóknak adta az iraki újjáépítés révén jó bevételeket adó állami szerződéseket. (Jelentős megbízásokat kapott például Cheney alelnök cége, a Halliburton is.) Bush egész ciklusa alatt neokonzervatív tanácsadóinak legszűkebb csoportjára hallgatott és több állami kölcsönt vett fel, mint a korábbi kormányzatok együttvéve. 2004-ben ugyan újraválasztották, ám ezt elsősorban annak köszönhette, hogy az amerikai nép az iraki és afganisztáni háborúk, illetve a terrorizmus elleni harc alatt nem akarta eltávolítani vezetőjét (még ha az a vezető nem is volt éppen rátermett). Bush népszerűsége 2008 őszére alig 20%-ra csökkent, ami az összes korábbi elnök népszerűségét messze alulmúlta.
3. Donald John Trump (ciklus: 2017 - )
A lista bronzérmese a jelenlegi amerikai elnök, Donald Tump, aki felmenőitől örökölt szálloda- és ingatlan birodalmával (melyet bővíteni is tudott) az USA egyik leggazdagabb üzletembereként vásárolta kaparintotta meg magának az elnökséget. Az idén júniusban 74. életévét betöltő és a republikánusok támogatásával hatalomra kerülő Trump talán legnagyobb vétke a bevezetőben is említett nemzetközi klímaegyezmény felmondása, amely mögött az amerikai nagytőke támogatása sejthető, noha az elnök nemzeti érdekként próbálta feltüntetni az egészet. Másik bűne, hogy az előző elnök, Barack Obama rendelkezéseinek egy részét megpróbálta visszavonni és lerombolta a külpolitikában elért eredményeit is, például az Iránnal 2015 nyarán aláírt megegyezést. Trump rövidlátó módon, különböző lobbi- és érdekcsoportok befolyása alatt, gyakran John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó hatásának engedve, nem ritkán pedig önfejűen, senkire sem hallgatva, az objektív szakértőket is mellőzve hozza meg döntéseit. Számtalan intézkedése rombolta Amerika viszonyát a mellette álló szövetségeseivel és önfejű konokságával folyamatosan fenyegeti az érzékeny nemzetközi béke-egyensúlyt. Az USA viszonya évtizedek óta nem volt olyan rossz Oroszországgal és Kínával, mint most.
2. Andrew Johnson (ciklus: 1865-1869)
A lehető legalacsonyabb társadalmi helyzetből felemelkedő (írástudatlan szülők gyermekeként nevelkedő), segédmunkásból lett demokrata elnök, a polgárháború utáni Amerika gondjaival kellett, hogy szembenézzen. Ugyan nem volt könnyű helyzetben mikor a Fehér Házba költözött - hiszen az északiak gyanús, déli demokratának, a déliek pedig egyszerű árulónak tekintették - ő még tetézni is tudta rossz hírét. Johnson ugyanis nem a polgárháborúban megsebzett országa sérüléseit gyógyítgatta, hanem tovább élezte az akkoriban kettéosztott USA feszültségeit. Nehezen megbocsátható módon az egyébként is legyőzött és megalázott déli államokat minden lehetséges módon sanyargatni próbálta. Több százezer déli fehér állampolgárt fosztott meg politikai jogaitól, ugyanakkor politikai jogokkal ruházta fel a helyi lakosság többsége (és mellesleg az északiak egy része által is) alsóbbrendűnek tekintett feketéket. Az ültetvényekről képzetlenül kikerülő, hirtelen szabaddá váló, többnyire írástudatlan (és kulturálatlan) színesbőrű rabszolgák randalírozásait büntetlenül hagyta, így a déli államokban 1865/66 -ban valóságos terror-helyzet alakult ki. A tízezer (sőt százezer szám) utcákra kerülő feketék mindent elvettek, ami megtetszett nekik - hiszen nem ismerték a társadalomba való beilleszkedés szabályait (amiről nem tehettek, hiszen addig rabságban éltek) - félelmetesen rossz közbiztonsági állapotokat okozva. Mindennapossá váltak a fehér nők elleni erőszaktevések, ami ellen csak az akkoriban megalakuló Ku-Klux-Klan tett lépéseket (önkényesen).
1. Ulysses S. Grant (ciklus: 1869-1877)
A”minden idők ötödik legrosszabb amerikai elnöke” címen ketten is osztoznak, egyikük, az 1869 és 1877 közt hivatalban lévő, polgárháborús hős, Ulysses S. Grant. A négy gyermekes, katonai karrierje előtt vállalkozóként élő, de minden vállalkozását csődbe juttató tábornok, katonatisztnek kiváló volt, ám elnöknek csapnivaló teljesítményt nyújtott. A polgárháborús harcok végén a déliek főparancsnoka, Robert E Lee tábornok, Grant előtt tette le a fegyvert, így az északi parancsnok népszerűsége az egekbe szökött. Ez a népszerűség egészen 1868-ig kitartott és Grantet elnöki székhez juttatta. A hivatali munka és diplomácia azonban nem volt Gratnek való: kormányába szakpolitikusok helyett barátokat, rokonokat hívott, akik aztán mérhetetlenül korruptnak bizonyultak és az ország ügyeinek intézése helyett inkább saját zsebeik megtömésével foglalkoztak. Eközben a legyőzött déli államokban katonai megszállás tartotta fenn a rendet, a felszabadított feketék állandó és büntetlenül hagyott garázdálkodásai mellett. Sajnos Grant az indiánokkal szemben is iszonyú kegyetlenséggel lépet fel: tábornoka, George Armstrong Custer 1875 és 1876 éveiben valóságos „népirtó hadjáratokban” pusztította az őslakosságot és kényszerített minden indián lakos rezervátumokba. Grant végül mértéktelen szivarozásainak lett áldozata, 63 évesen (1885-ben) nyelvrákban halt meg. Egy szétdúlt, korrumpálódott és délen katonailag rettegésben tartott országot hagyott hátra.
***
